Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Billy Beer

kesz.jpg  

 

A márka különlegessége névadója személyében rejlik: William, avagy Billy Carter az Amerikai Egyesült Államok 39. elnökének, Jimmy Carternek az öccse volt. Bátyja választási kampányában Billy is részt vállalt, de már ekkor kiderült róla, hogy az elfogadhatónál több sört iszik, ami egy idő után kínossá vált az elnökjelölt számára.  Amikor Jimmyt elnökké választották, Billy ezt kihasználva próbálta megalapozni hírnevét és elindítani saját sörgyártó vállalkozását. Az első doboz sör 1977-ben gurult le a gyártósorról a Falls City Brewing Company gyárában (Louisville, Kentucky, USA). A Billy Beer-re keresztelt termék kezdetben nagy népszerűségre tett szert, Billy Carter személyesen vállalt szerepet az értékesítésben.

billy_case.jpg

 

A kezdeti sikerek azonban nem bizonyultak tartósnak, így a sörgyártást hamarosan felváltotta a családi gazdaság vezetése. Alkoholizmusa is közrejátszott, hogy Billy Carter 1988-ban, 52 éves korában rákban elhunyt. A Billy Beer névre hallgató sörösdobozok azóta sajátos életet élnek: a gyártás megszűnését, majd a névadó halálát követően hirtelen újra nagy volt az érdeklődés utánuk, elsősorban az aukciós oldalakon, amire több alkotó is gúnyosan reagált. Legemlékezetesebb, amikor Homer Simpson előkap egy doboz Billy Beert a rég nem használt kabátja zsebéből és megissza (3. évad, 22. rész). Ez utóbbi külön arra utal, hogy a bontatlan doboznak volt igazán értéke a gyűjtők között.

billy-beer-hommer1.jpg