Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


    slovakia_location_map.svg.pngA szlovákiai Martinban (Turócszentmárton) minden év őszén megtartott sörcikkgyűjtő találkozó- nak nagy hagyománya és évről-évre nagyobb sikere van, elsősorban Közép-Európában. Ezen felbátorodva a szervezők úgy döntöttek, hogy az eddiginél is több szervezéssel és kitartó munkával idén az eseményt a világtalálkozók rangjára emelik. A négy napossá bővült rendezvény számtalan programot (városnézés, sörgyár- látogatás) kínált a résztvevőknek a börze mellett, ami természetesen a hétvége legfontosabb része volt.

dscf9084--800x600-.jpgNégy kontinens harminchat országából regisztráltak gyűjtők, és hiába osztottak ki több, mint 400 asztalt, az is pillanatok alatt elfogyott. A nagy érdek- lődés miatt idén először a csarnok egyik oldaltermét (a képen) is ki lehetett nyitni, így sikerült elkerülni a zsúfoltságot. Ezzel együtt is a regisztrált tagokon kívül érkező nagyszámú látogató, illetve a felhalmozott cseretárgyak miatt volt olyan része a csarnoknak, ami inkább akadálypályára hasonlított.

dscf9075--800x600-.jpgUgyanakkor a gyűjtők ismét megmutatták, hogy poharak és hordók, dobozok és alátétek jól megférnek egymás  mellett. Sokaknak a messziről érkezett ven- dégek (Ausztrália, Brazília, Egyesült Államok) jelentet- tek igazi különlegességet, az ő asztaluk körül mindig sokan időztek, adtak-vettek vagy cseréltek információt.
A nemzeti sokféleség mellett az eseményt tovább színesítette - és a nyelvi különbségek leküzdéséhez is hozzájárult - számos szlovákiai sörfőzde standja (Urpiner, Kaltenecker, Richtár Jakub, stb.) A vendégek szórakozását most is, mint mindig tombola és más játékok tették teljessé.dscf9105--800x600-.jpg

Visszatérő látogatóként jó volt látni, hogy az árak sem emelkedtek az elmúlt évekhez képest. A belépő a szombati börzére mindössze  2 euró volt, ami mellé egy igényes emléklap (lásd lent) és emlékalátét járt. intro-rozklik-logo.png
Egy korsó sör ára 1,2-2 euró között mozgott, ezért is érdemes volt belekóstolni a szlovák főzdék söreibe, amelyekhez később más helyszínen (Pozsony, Kassa, Rozsnyó) is visszatérhetünk. Úgy gondolom, mindenki nevében mondhatom, hogy a szervezők kiváló munkát végeztek, amiért hatalmas köszönet jár nekik. A szép idő és a szép dobozok, amikhez a találkozó során hozzájutottam megerősítettek, hogy ha van lehetőség, jövőre is ellátogatok ide, és ezt ajánlom másoknak is.

mate01--800x564-.jpg

 

További képekért kattints ide!...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~